A berlinben töltött 3. napon egyátalán nem volt jó kedvem. Először értetlenül álltam magam előtt. Hogyan lehetséges ez, hogy itt vagyok, mindenem megvan, mégsincs kedvem sem blogot írni, sem bármit is csinálni. ??!!
Azért nekiindultunk a napnak, igaz elég későn. Csak sétáltunk az utcákon és próbáltam megtudni magamból, hogy miért szorít a torkom és sírok mindjárt. Beültünk egy pizzázóba, közvetlenül az utcára nézett az asztalunk. A hely egyébként tök kellemes volt. Villamos járt, anyukák tologatták a babakocsijukat, kutyasétáltatók, biciklisek tömkelege és mindenki k****ra nyugodt volt. Sehol egy ideges ember. És akkor rájöttem..
Itt nincsen dolgom. Nekik nem tudok miben segíteni. Ők jól vannak. Persze azért később kiderült, itt is mindenkinek megvan a maga problémája, de ez más szinten probléma, mint a mi gondjaink otthon. Itt nem azon az szinten stresszesek az emberek. Furcsa érzés volt nagyon. Körülöttem békés emberek, én meg nagyon ideges voltam. Otthon ez pont fordítva szokott lenni. Én békés vagyok, a többiek meg stresszesek. Rájöttem, ez a küldetésem. Hiába van itt a sokkal több fizetőképes kereslet, nekem otthon van dolgom. Ott, ahol az emberek idegesek, feszültek és mutatni kell nekik a kiutat.
Beszélgettem egy jót az ideiglenes lakótársammal, aki elmesélte, hogy napi 4-5 órát dolgozik egy restaurantban ebből itt simán megél. Pszichológiát tanul az egyetemen, és keveset alszik. Negyedik éve él Berlinben, évente csak 3-4szer jár haza, de itt jobbnak látja a lehetőségeket, tehát marad. Később megérkezett a főbérlőnk is, (aki forgatókönyveket is ír) alátámasztotta az eddig felállított képemet Berlinről. Ami nagyon érdekes volt, -persze nagyrészt az energiákról és a lelkiállapotokról beszélgettünk- hogy a Hellinger-féle családállítást használják forgatókönyvek írása közben. Ez nagyon jó megközelítés szerintem, így beépíteni a napi munkába ezt a módszert.
Estére teljesen helyrejött a lelkivilágom. Ez nagyon szerencsés is, hiszen mentünk a koncertre. Egy régi motorszervíz lett átalakítva szórakozóhellyé, bárpulttal, színpaddal és dj hellyel. Elég sokan érkeztek. 
Volt egy előzenekar, akik tulképp a RotFront tagjai voltak. Nem akarok semmi rosszat mondani, de nekem baromira nem tetszettek. A zene jó volt, de a szövegek.. Plusz az énekes-tangoharmonikás egy őrült. Komolyan mondom nem mertem nem tapsolni. Direkt mozgattam a lábamat az ütemre, nehogy észrevegye az iszonyatot az arcomon és kinyiffantson. :) Egy óra kínszenvedés után szerencsére megkezdődött a koncert, amire vártunk.
A zenekart ketten (Simon es Jurij) találták ki ‘véletlenül’, mikor találkoztak egy Russhion Discoban. Elkezdtek együtt zenélni es további embereket keresni, akik hangszereken játszanak. A banda egyik tagja sem berlini születésű, de mind itt élnek és mind más-más nyelveken beszélnek. Némelyikük egész halványan tud csak németül, de a zene nyelvén tökéletesen megértik egymást. Számaik is több nyelven íródnak . Többnyire oroszul és magyarul. A stílus, amit játszanak besorolhatatlan az általam ismert zenei műfajokba. Ők úgy nevezik, Emigrantski Raggamuffin Style!
Tök jó volt a hangulat. Nem is csoda, hiszen 10 zenész volt a színpadon, ennyien azért elég sok energiát tudnak mozgatni.
A közönségben 
rengeteg volt a magyar. Ittuk a söröket és táncoltunk. Iszonyatosan izzasztó buli volt. :) A félidő előtt megérkezett a csapat hölgy énekese is, GD, akinek nagyon nagyon örültek és valóban, kellett az ő energiája is a jó zenéhez.
Hazafelé úton egy kisebb csapat helyi fiatal haladt előttünk. A egyikük gitározott, a többiek énekeltek. Elég kellemes volt a menet. Végiggondoltam a napom. Eszembe jutott, hogy reggel hogy éreztem magam, és összevetettem most hogy érzem. Egyszerűen újra nyugodt voltam, és ehhez az kellett, hogy tisztán lassam, érzékeljem a helyem a világban.