reggeli Osho

April 23rd, 2008

Nehéz helyzetben nagyon nagy hit kell, hogy tudjam, minden rendben lesz. Nem kibillenni nagyon, nem aláásni magam, csak hagyni, hogy az egó-várak szépen ledőljenek bennem és nagyon bízni benne, hogy a helyükön sokkal szebb, sokkal érdemesebb épül.

..és akkor erre ezt a kártyát húztam:

zen026.jpg“Intenzitás:

Az alak ezen a kártyán egy nyíl formáját ölti magára, és olyan eltökéltséggel halad előre, mint aki pontosan tudja, hová tart. Olyan gyorsan halad, hogy már szinte puszta energiává vált. Az ő energiáját azonban nem szabad összetéveszteni azzal a mániákus energiával, aminek hatására az ember padlógázzal száguld A ponttól B pontig. Ez a fajta intenzitás a tér és az idő horizontális világához tartozik. A Tűz Lovagja által képviselt intenzitás viszont a jelen pillanat vertikális világához tartozik – a “most”, mint egyetlen létező idő, és az “itt”, mint egyetlen létező tér felismeréséhez.
Amikor a Tűz Lovagjának intenzitásával cselekszel, az olyan, mint a vízbe dobott kavics; felkavarod az állóvizet magad körül. Van, aki felemelkedik és felfrissül jelenlétedben, mások pedig megijednek vagy mérgesek lesznek rád. De nem számít mások véleménye – semmi sem tarthat most vissza téged. “

2 Responses to “reggeli Osho”

  1. zitasz says:

    én mindenesetre drukkolok. sziasztok, változások!
    “a holnap mindig tiszta, nem szennyezi hiba”…

  2. dzsivan nishang says:

    SZUNYAM -DVARA

    csend -kapú
    meditációk ebben a térben

    Szeretettel írom ezeket a sorokat

    Valamikor régen úgy alakult a sorom hogy nem folytattam tovább a meditációs alkalmak tartását.
    Abba hagytam és vártam……………….. egészen mostanáig.
    JANUÁR 31 VASÁRNAP
    A
    Gundel Károly SzakiskolÁ-BAN
    1097
    Bp., Ecseri Út 5-7

    Reggel 9-órától délután 18 óráig meditációs hétvége lesz ahova szeretettel várlak.

    Swami jivan nishang
    dzsivan_nishang@vipmail.hu

RSS feed for comments on this post.

Leave a Reply