Mindenről listát vezetek – ez a titkom
April 29th, 2009Mintha még nem lett volna elég a csomagolással járó agyalás, pakolás, szekrényszelektálás.. Megszerveztük a búcsúbulinkat. Állítom, hogy nagyon szuperül sikerült. Olyan jól, amire nem is számítottam álmomban sem. Sok segítséget kaptunk ehhez Anyuéktól (Köszönjük!!!), a szomszédoktól (kertibútorok), Zsuzsáéktól (csodaszép virágok). A legkellemesebb élmény az volt számomra, hogy elhozták közénk Nagyit is, amit külön köszönök, mert jelenlétével (anyakirálynő) megkoronázta az egész ünneplést. Erre mindig emlékezni fogunk! Jó, hogy itt voltatok!
Volt egy (pár) másik búcsúbuli is, ami mellett szintén nem lehet szó nélkül elmenni. A céges "mucibuli" például. csajok! óriási volt! Köszönöm! Ez a puszi megy mindannyiótoknak!
Egyre valóságosabb ez az egész utazás.
Lilitől is elbúcsúztunk. Én könnyesen :)
Kértem egy plusz bőröndöt is, megérkezett, íme Ő lenne az :)
Kiválogattam a fontosabb cipőket, 
a legszükségesebb kiegészítőket, .jpg)
és táskákat. Valahogy ez utóbbi nem túl fényes látvány. Igazából sok tatyóm van, de egyik sem elég praktikus. Sebaj a spanyoloknál tuti találni fogok néhány örök darabot :) .jpg)
A ruhák még elég kaotikusan festenek. Nem szeretnék túl sokat vinni, igyekszem itt is a praktikumot szem előtt tartani. Most megyek át harmadszor a szelektáláson. Szerintem amit most nem csomagolok be, akár el is ajándékozhatnám..
Ma még elég sok dolgot össze kell tenni, úgyhogy megyek is.
Van egy kis gyomorban lappangó izgalommagvam, ettől kicsit remeg a kezem is :))
Járműveink felkészítése az utazásra
April 28th, 2009
Megvan Neptun, a motorszállító tréler
April 22nd, 2009
2 7en keresztül minden nap elhangzott, hogy majd holnap, majd holnap, majd holnap megkapjátok az utánfutót. Na, de most már tényleg, holnap személyesen viszem el nektek. Majd holnap, ma nem, de majd holnap igen, most már de tényleg.
Mielőtt minden szavahihetőségét elveszítette volna előttem az utánfutós ember, ma csodálatos módon felhívott telefonon – korábban mindig én hívtam őt – és megkérdezte, hogy hányra hozhatja a futót. Végül este 7 lett jó mindannyiunknak, a gárdonyi Plusz parkolójában beszéltük meg a találkát. Spumi a barátnéjétől érkezett a WagonR-rel, én pedig minden eddigi személyes csúcsomat megdöntve motorral abszolváltam kevesebb mint 30 perc alatt a Budaörs-Gárdony távolságot.
Minden papír OK, a nevemen van. Hurrá!
A parkolóból spumi húzta haza Neptunt – ez az utánfutó márkája – a WagonR-rel, én motorral követtem. Vicces látvány volt hátulról, a terheletlen tréler kerekei többet voltak a levegőben, mint az aszfalton. Megállt a ház előtt az utcában, ahol – ezzel a szomszédoknak is különleges esti műsort szolgáltatva – természetesen azonnal ki is próbáltuk az új szerzeményünket. A motorral trélerre állás még nem rutinból megy, de a közeljövőben jócskán lesz alkalmunk ezt begyakorolni. A Motor rögzítésével nem vagyok teljesen kibékülve és az utánfutó féklámpája és a világítása is pont fordítva működik, mint ahogy kellene. No sebaj, mindent meg fogunk oldani…
Cenzúrázatlan gondolat-, és érzelem hullámzás
April 17th, 2009
bizonytalanság,
kézremegés
nyugtalanságérzés
“nem tudom mihez kezdjek, annyi dolgom lenne”
körömpiszkálás
agyalás-gondolatok suhanása
egyik sem elkapható, de egyiket sem akarom elkapni
csak vannak
most legszívesebben tök mást csinálnék, csak azt nem tudom, hogy mit, annyi dolgom lenne :))
tudatosan csinálom a semmit
rájövök, hogy ez tulajdonképpen nagyon hasznos idő a gondolataim rendezésére
ropogtatom a nyakam
nyugtalanul cserélgetem a lábam és arra gondolok, milyen rossz formában van a testem
közben arról álmodok, hogy lesz erőm véigcsináli a kitűzött célt, de valójában nem hiszek bennem.
álllkapocsfeszítés
szúró fájdalom a bal lapockám csúcsában
félelem a migréntől
hogy rágörcsölök
nagylevegő
még egy
és mégegy
egyre nyugodtabb és nyugodtabb
miközben írok, is figyelem a légzésem tempóját
több a kilégzés és a benntartott levegő
megpróbálom helyesen
észreveszem hogy tul sok a gondolat, hogy csak a légzésemre tudjak koncentrálni
nagyon szeretek írni ezen a gépen, épp elég pici, a szemem csak úgy cikázik a betűkön, miközben írok. nagyon élvezetes!
lementem.
tudom, hogyan kéne, de nem csinálom
szándékosan blokkolom magam annak érdekében, hogy kűzdhessek utána a gondolatokkal megint.így akadályozom magam
most megengedem magamnak hogy azt csinálja a testem amit szeretne
anélkül hogy gondolnék a következményekre
“milyen hülyén fog az kinézni mikor kimegyek a teraszra jogázni, nyújtózkodni.”
ezért meg sem teszem, húzom az időt, hátha ráfoghatom valamire, hogy végül miért is nem csinálom amit a testem kiván
miért nem figyelek a légzésemre most sem, hogy ezt irom inkább.
nehezemre esik törődni magammal ilyenkor.
..
végül mégis kimentünk Lilivel sétálni
nagyon jó volt
illatos, friss tavasz van kinnt
megpróbáltam járni, gördülni a talpamon
még össze is szedtem a szemetet meg a szennyest, szóval sikerült valamit csinálni
sőt megtaláltam és értékeltem a nap közbeni egyetlen tudatos munkámat
a gyomlálást
amig Lili aludt, gyógyult. a napon
na ennyi
végül csak csináltam valami ÉRTÉKelhetőt.
Fejben készülés
April 16th, 2009Hogy hogy haladunk az előkészületekkel? Nos nézzük csak.
Részemről főként az egészségügyi rákészülést teljesítettem eddig. Már az ezt megelőző hónapokban vérképet és egyéb vizsgálatokat végeztettem, nem az utazás miatt igazából, hanem mert esedékes volt. De most voltam nőgyógyászati szűrésen, (konzultzáltunk egyet az orvosommal) leállok a hormonbevitellel. Nem tudom ez hosszútávon milyen hatással lesz a hangulatomra, de remélem, hogy csupa derű leszek :)
A fogaim rendben, Dénes is elküldtem tömésre. Biztos be lehet rezelve, mert az első időpontjára inkább megbetegítette magát, csak hogy ne kelljen elmennie. :) De pénteken már nem lesz kibúvó! Hallod? :)
Lilikutyánk itthonmarad, azonban neki is szüksége volt egy kis szájhigiénés beavatkozásra. Pár órája történt, még kissé kómásan fekszik a szobában. Nem érti mire ez a nagy felhajtás, de boldogan csóvál, ha meglát. Ez jó jel!
Szeretnénk egy kertipartit csinálni mielőtt indulunk, meghívjuk a barátainkat, néhány családtagot. Remek alkalom lesz erre a május elseje. Még fűzöm anyuékat, hogy segítsenek a bográcsozásnál. :)
Juteszembe. Megvan az indulásunk időpontja. Május 4. Ettől a naptól kezdve van szállásunk Berlinben. Szerencsére egy egész lakást forgathatunk fel, míg ott leszünk. Nem kell alkalmazkodni együttlakásilag senkivel. És nagyon közel van (egész pontosan szemben) Simon irodájával, amit nyugodtan nevezhetünk ott tartózkodásunk bázisaként.
Fejben már nagyvonalakban megvan a bőröndök összeállítása, de még nem írtam le, pedig a lista sokat szokott segíteni. Az az igazság, hogy kicsit kényelmes vagyok ma (mostanában). Úgy ráérősen csinálom a napot. Élvezem, hogy nem kell dolgozni és azt is hogy nem porszívózhatok, a kutyának csöndre van szüksége. Az imént egy órát ültünk a napon. Irtó kellemes volt!
Terveket szövögetek, pl hogy Berlinben (csak rövidtávú tervek ezek, nehogy besokalljak a gondolatától) rendszeresen járok majd jógázni. Ki is néztem egy jó helyet, közel a lakásunkhoz. Kell valami, ahova eljárhatok, mint egyébként mikor dolgozni jártam. Lefoglal és ez még egészséges is. Remélem lesz kitartásom hozzá.
Koncertre hívás
April 16th, 2009
Vasárnap az A38 hajóra jönnek Berlini barátaink..
Nekem nagyon bejött a zenéjük, mikor kinnt voltunk.
Jöjjön, akinek jönnie kell :)
Vasárnap este nyóckor.