Meglehetősen lehűlt itt a levegő. Szerencsére sikerült kihasználtunk, hogy nem csöpög rólunk a víz, felmotoroztunk a közeli Tibidabo hegyre.
512 m a hegy legmagasabb pontja, és nem messze található Barcelonától. A környezet elég “rózsadombias” csak mégszebb, megspékelve egy szerény vidámparkkal a csúcson. A látványosság fénypontja a határtalan kilátás a városra a tengerrel, plusz egy repülőgép, amire nem szálltunk fel :)
Gyerekkoromban a családban mindenkinek volt otthon zongorája. Emléxem, hogy rácsodálkoztam az első olyan lakásra, amiben nem volt. "Nektek nincs zongorátok???"
Barcelonában minden háztartásban van legalább egy gitár, van ahol több is. Amikor szóba kerül, hogy ki milyen hangszeren játszik és megtudják, hogy én gitáron, rögtön a kezebe nyomnak egyet, hogy akkor játszunk. Szép sorban előkerül még ez-az. Az alábbi videón házigazdánk – Santiago – gitáron játszik és szöveget rögtönöz a konyhában lévőkről. Közben én a kedvenc új ütőhangszeremen,Cajón-on kísérem.
Azt hiszem nem túlzok, ha azt állítom ez volt életem legemlékezetesebb (magical!) szülinapja eddig.
Elmesélem az egyik kedvenc, és egyben legjellemzőbb részletét:
Lejöttek a kis barátaink a házból. Alexis és Pau(l) az emeletről. Mondják, hogy hoztunk ajándékot is, ott van, arra. És nagy bőszen mutogatnak egy másik szoba felé az erkélyre. Gondoltam, mi a fene, valami zenész van az utcán, vagy mi? Kinyitom az erkélyajtót és nézek a földre. Ott hevert valami papír, szöveggel felfelé. Nem tudtam miaz, lehet, hogy csak odaesett valakinek a valamilye. Rápillantottam és rá volt írva a nevem, hogy Happy Birthday Su(sh)i! Ezt meg hogy csinálták? Mi ez? Fordítom. Képeslap, rajta buborékok és egy nagyon kedves szöveg, amit Alexis (a privát jógatanárom egyébként :)) írt nekem. Meghatódtam az egekig. De nem értettem, hogy került az erkélyre.
Elmesélték, hogy az egész egy "véletlen" volt. A tetőtéren voltak, és Pau véletlenül kilökte a képeslapot Alexis kezéből. Az csak zuhant-zuhant, azt hitték, kész, ez leesik az utcára. De nem. Épp a mi erkélyünkre esett. Mi ez ha nem magical?! :D
Megannyi ajándékkal leptek még meg. Van egy madaram, akit "Szív"nek neveztünk el, és egy fülbevalóm is rózsakvarcból (szintén a sziv nyitogatója) meg fagyitortám, meg kaptam egy utazást is a hétvégére a tengerhez meg a hegyekbe…. Táncoltunk és buliztunk is. Jó 29 évesnek lenni itt Barcelonában! :)
Az otthoni barátaimnak és családtagjaimnak köszönöm a sok üzenetet, telefont, emailt! Boldog vagyok.
Barcelonáról elöljáróban csak annyit, a legpezsgőbb város, ahol eddig életemben jártam. Imádom. Egyben utazásunk gasztronómiai középpontja. (Igaz még nem voltunk Olaszországban :))
Megérkezésünk óta 3 nap telt el. Ezidő alatt annyit éltünk, mint máskor 1,5 hét alatt. Egyszer sem voltam ideges, sem türelmetlen, és éhen sem akartam halni. Ezek együttese mindenképpen azt mutatja számomra, hogy érdemes jobban körülnézni itt :)
Az első két napom azzal telt, hogy próbáltam hozzászokni az állandó "zajhoz". Az óvárosban lakunk, egy 4 emeletes bérház, első emeletén. Kb 5 erkély van, ha nem több. És kb ugyanennyi lakótárs, ha nem több :) Az erkélyajtókat óriásira lehet nyitni, így élni olyan, mintha az ember állandóan az utcán lenne. Az utcán pedig folyton sokan vannak. Turisták, sör-, vagy cuccárusok, helyiek, hivatásos utcazenészek minden sarkon.
Odalennt mindig történik valami. Fütyülnek, énekelnek, kiabálnak, tollasoznak, csak úgy fekszenek a lépcsőn.. Mindegy mit csinálnak, folyton megy az izzás. 
(Ebben a pillanatban a szembeszomszéd -10m-nyire kb- áll az erkélyen, 50 körüli fószer, hatalmas szappanbuborékokkal szórakoztatja a széken mellette heverésző csaját és persze az utcán járkálókat.)
Csak itt történhet ilyen az emberrel!? Két napos voltam a városban, épp jógát kerestem a neten. Meghívtak minket egy spontán tetőpartira ebben a házban, ahol lakunk. Ott találkoztam egy csomó spanyol, vagy katalán ajkúval, néhányaqn beszéltek angolul, volt pár olasz, izraeli, …magyar srácok. Éssss találkoztam Alexis-szel, róla kiderült hogy jógatanár, megkértem és tanítani fog nekem jógát. New York-i lány. A lakását elcseréli azzal 3 hónapra, akinél most a tetőparti volt. Ők egymás lakásában fognak lakni. Szóval jógázni akartam, kaptam is hozzá jógatanárt. Hát nem fantasztikus? Dehogynem!
Versailles-ban ülök a campingben, ami gyönyörű. De hogy miért nem Calais-ban? Újraterveztük az útvonalat. Kihagyjuk az angolokat és a csalagutat. Egyenesen Párizsba jöttünk. Ennek oka egyedül az esős idő. Szóval próbáljuk „megúszni” a vízháton való sátrazást. Délre tartunk.
Amszterdam-Párizs útszakasz időjárásban nagyon változatos volt. Brüsszel környékén jó meleg volt, már már azt gondoltuk itt kéne megállni. Persze nem álltunk meg, csak tankolni meg enni egy főttet, de nem mondhatnám, h jól jártunk. A restaurantban ki voltak rakva képek árakkal pl. sültkrumpli csirkenuggets-szel, aláírva az ár, asszem 6EUR. Jó drága, mind1. A kasszánál azonban 19EUR-t kellett fizetni, m az árban a hasáb nem volt benne. Mekkora paraszt dolog ez. 19-ért egy egész hűtőnyi kaját veszek, ha ezt tudom. Bosszantó. A franciáknál többször nyelvi nehézségekbe ütköztünk. Tudtuk h nagyon nacionalista néppel van dolgunk, de hogy ennyire ne akarjanak angolul kommmunikálni, az már egyenesen furcsa. Pedig próbáltuk őket puhítani azzal, h az ő nyelvükön szóltunk hozzájuk, és csak azután próbálkoztunk az angollal, de a benzinkúton senki, és a kút előtt álló audis sem, és máshol sem nagyon akartak.. Kivéve a kempingben, ahova este f9 körül érkeztünk.
Az eső volt olyan kegyes és elállt, amíg a sátrat állítottuk. Ez tényleg jó, esőben sátrat állítani brrrr, az gázos. Kb azóta esik újra, h lefeküdtünk aludni. Reggel nem esett, de most f12 van, dél, és megint esik. Több, mint szemerkél, de épp elég tré ahhoz, hogy semmi kedve nem legyen az embernek motorozni. Még nem tudom hogyan oldjuk ezt meg. A sátor kiállta az esti esőpróbát, szerencsére nem ázik be, még jó hogy ilyet vettünk, már megérte. A camping amúgy nagyon drága 60EUR volt két ejszaka, ugyanazzal a felszereléssel, ami Amszterdamban volt 55.
Az általános közhangulat jó, az eső dolgot leszámítva lelkesek vagyunk és elég éhesek. Ja és netfüggők, szóval talán nekiindulunk, h csillapítsuk ezen kívánalmainkat.
…………..
A Garminnal elmentünk egy mekibe, de az nem volt ott, ezért továbbmentünk, találtunk egy törököt, itt ettünk egy nagyon kicsi hamburgert, sok krumplival. Jójó, elég egyhangú a táplálkozásunk, tudom. Minden nagyon drága, ezek még elérhető áron vannak. A gyomrom is jobban szeretne egy jó kis…hmmmm. Nem akarok rá gondolni. Jó a szendvics még Barcelonáig.
Kikerültük a főutakat és bementünk Párizsba. Nagyon esőállóan öltöztünk. Volt rajtam legalább 3 réteg plusz egy durvasárga kezeslábas esőruha. Dénes jobban járt, ő zöldben volt :) Háááát, ez a Párizs dolog sajnos nem sikerült a legjobb módon. Engem és a hangulatom elmosta az eső. Szóval minden picit várakozáson aluli volt. Gondolom sokkal több Párizs, mint amit láthattunk belőle, sőt több, jobb, mint ahogy most benyaltuk, de egyszer majd később adunk neki még egy lehetőséget. 
Felmentünk az Eiffel toronyba, szakadt az eső, fújt a szél. Le sem vettem magamról a motoros hacukát, az emberek nevettek rajtam, mint egy szendvicsnek öltözött reklámfigurán. Ebben a gyönyörű, elegáns, divatorientált városban ilyen fosul kinézni.. Az első emeletig jutottunk, nagyon szédültem. Majd ha legközelebb jövünk, megpróbálok még egyet felmenni. Most csak megszereztük a szokásos hűtőmágnest és tovább indultunk. Újabb hiba, hogy nem volt nálunk útikönyv, és előzőleg sem tájékozódtunk a látványosságokról. Azt hittem a megelőző napokban lesz lehetőség neten .. de nem volt. Így elmentünk a Muséé d’Orsay-hoz, amit tuti szerettünk volna megnézni, de hétfő lévén ez volt az egyedüli zárvatartó nap a héten, szóval ez sem segített. Sokat motoroztunk az esőben, a város szép az idő ellenére is. Még jó, hogy Berlinben megvettük a vízálló kameránkat, máris hasznos. Hazamotoroztunk, teljesen eláztunk, még a sátor is gyöngyözött már belülről. Úgy voltam vele, ha nem áll el, én inkább a kocsiban alszom. Erre nem volt szükség. Egész este alábbhagyott, sőt még a sátorbontást is megvárta. Csak akkor kezdett újra esni, mikor már csak a motor-fel-platóra volt hátra. Némi ügyeskedés után sikerült ezen is túllennünk. Nekigyűrkőztünk az előttünk álló 1100 km-nek. Nem tervezünk nagyobb megállókat, reméljük nem is lesz rá szükség. Max egy kis szunyóka.
………
Megálltunk egy parkolóban, meleg volt és sütött a napocska. Madarat lehetett volna velem fogatni. Végre.
Estére "megszálltunk" egy pihenőben. A kocsiban aludni bébipózban, hát nekem még csakcsak ment, de Dénes hosszú lábai.. Szegény nagyon össze volt csomagolva.
Napfelkeltekor indultunk tovább. Ez a táj, már egészen más látvány nyújtott, mint Franciaországig. A növényzet is változott, egész délies.