A motorbérletünk lejárt, a fiuk visszavitték. Az útra kaptak aranytojást, nehogy megsérüljenek az esőben. No, de nem szaporítom a szót ez egy nagyon tuti kis bolt volt! Száz százalék, hogy ilyen nemsokára lesz Bp-en is. A legtöbb ruha egyszínű és nagyon klafa pólóanyagból van varrva. Egyből feltankoltam és 4-5 darabbal nyomultam a próbafülkébe. ‘Sajnos’ mind nagyon jól állt. Máskor azért ennek örülnék, de most, hogy csak egyre van nálam pénz, ki kell választanom a legjobbat. Egy olivazöld szoknyára esett a választásom, amivel nagyon nagyon boldog vagyok. Természetesen most, hogy szülinapom van, -nem bírom eléggé hangsúlyozni :)))- ezt ajándékba kapom. Mint ahogyan a képen látható handmade, nagyon menő, a vállvarrásnál szegecses, nyotott mintás RotFront pólót is. A képen 27 éves vagyok és nagyon boldog! Hála az Univerzumnak és a sok beléje küldött tudatos üzenetnek!

Ez a nap a búcsúzásról is szólt picit. Összecsomagoltam magunkat, elköszöntem a gyerekszobától, ahol az utolsó 3 napban lakhattunk. Igazán szép álmaim voltak Loretta galériájában. Köszönöm Loretta! Ja, és Loretta! Remélem nem haragszol, de felpróbáltam a szárnyaidat! :)

Hagytunk neki surprise tojást az ágyában és üzenetet a konyhában, hogy köszönjük és nagyon jó volt. Mariának külön köszönöm, hogy megvárta velem az éjfélt, ünnepelt velem és még vacsorát is főzött! Képeket nézegettünk, mélyenszántó beszélgetést folytattunk és vártuk 2007 06 19-et, mikoris betöltöttem a 27.-et. Fiúkkal egy ünnepi vodka az irodában és pár sorozat alvás helyett.

Elérkezett a hajnali 4 óra. Elindultunk a reptérre, ami kétszer olyan messze van, mint nálunk. U-Bahnnal és emeletes vonattal háromnegyed óra alatt kiértünk. Egy hosszú hosszú folyosó a reptér épületéig. Bőrönd vonszolás. Becsekk. Bőröndök aranytojásban. Mi is. Ellenőrzőkapu. Szigorú tekintetű, német anyanyelvű reptéri szervek. Öv, pénzek, telefon kis műanyag dobozban át az átvilágítón. Én át a kapun. Minden oké. A többieket előttem alaposan csipogóval is átvizsgálták. Rajtam meg aranytojás van. Öv, pénzek, telefon, táska vissza. Irány a free duty. Apró elköltése hűtőmágneses macira. Beszállás. Ablak mellé ülés. Felhők fölött szárnyalás.

Nagyon kellemes és barátságos hét volt, nagyon szeretem. Büszke vagyok magamra, hogy minden helyzetben helytálltam. Sokat tanultam itt. Főleg a ‘sharing’-ről. TO SHARE. Megosztani. Mindenünket egymással!

“Hunyd be a szemed, és mindaz amit látsz, az a tiéd!” -Maria

Hazaérkezés, kipakolás, mosógép bekészítés, pici gépezés és sms fogadás, aztán kevés alvás, igazi mama-szülinapitorta, elfújós-kívánós és ajándék.
A 27. szülinapom ezennel végetért, megyek, jól kialszom magamat! :)

Az első utunk az olimpiai stadionhoz vezetett. Monumentális épület, amit még Hitler építetett ’33-ban, (’36-ban volt itt nyári olimpia) a II. Világháború előtt. Kívülről meghagyták olyannak, amilyennek eredetileg is készült, a belseje viszont hiperszuper, a legújabb kilátókkal és pályákkal. Ez utóbbiról csak hallomásból értesültünk, mert ott, akkor valamiért nem mentünk be. Inkább készítettünk néhány képet és videót a stadion parkolójában, majd tovább indultunk.
Egy kacskaringós, fákkal sűrűn övezett úton haladtunk. A levegő felfrissült, szinte harapni lehetett. Felhúztam a sisakomon a plexit, hogy jobban érezhessem az illatokat. Újfent elmerültem a közelgő születésnapom örömében. Azon tűnődtem, hogy milyen jó, hogy itt vagyok, csak jól fel kell töltődnöm, hogy otthon majd bírjam a sok bezáródott csakrájú panaszmukik seregét. Nagyokat szippantottam a nedves levegőből. Gondolatban minden egyes fát megöleltem. Eszembe jutott SK, és a közös fánk otthon, amit rendszeresen járunk ölelgetni. Egy gyönyörű, elvarázsolt tóhoz érkeztünk, amit sajnos túl gyorsan magára hagytunk -vmiért nem volt szimpatikus a túravezetőnknek egy zárt hajón való eszegetés gondolata, így továbbmentünk egy másik helyre. Ez is csodaszép volt, innen is látszott picit a tó, bár nem tudja feledtetni velem azt a látványt, ami korábban fogadott. Rengeteg kis vitorlás volt a tiszta vizen, nagyon különleges hangulata volt. Kicsit félretettem a rövidke élményt az emlékezetembe, mert megérkezett egy hatalmas adag halas saláta, amit alig bírtam befalni, de muszáj volt, mert annyira de annyira jól esett a szervezetemnek.

Teli pocakkal hátizsáknak lenni nem annyira könnyű dolog, főleg leejtőn lefelé.. Aztán macskakövön még zűrösebb.. Kiértünk Potsdam-ba, ami kb olyan távolságra van Berlin központjától, mint Bp-Szentendre. Itt egy elég jelentős terület a Sans Souci kastélyhoz tartozik. Hatalmas gondolozott kertek, csodás épületek mindenütt. Az egyik helyen leparkoltunk és készítettünk néhány fotót. :)
Az volt a mókás az egészben, hogy annyi pöcsöt láttunk itt egy helyen, mint sehol máshol. Az összes szobornak volt, ráadásul elég kicsik és ami elérhető magasságban volt, azokat fényesre dörgölték a látogatók. :) Aranyból sem volt hiány. Potsdamban és Berlinben is megfigyeltem, hogy néhány épület tetején, szinte világítottak a napsütésben az aranyozott angyalkák. Később megkérdeztem Mariát, hogy mi ez az angyalkaőrület itt, és mondta, hogy Ő Elza, és Ő hivatott védelmezni a területet.

Ennek örömére, hamar benyomtunk néhány fagyikelyhet és óriás jegeskávét, majd hazafelé vettük az irányt.

Kis irodai közjáték után (reggeli, dumcsi, kávé, passzív dohányzás, viharkárok felmérése..) elmentünk motorozni. Csak ültem hátul, mint egy jófajta hátizsák idomultam a sofőröm hátára, közben nézelődtem, és azon tűnődtem milyen csodás is az életem. Megálltunk. Először azt hittem valami taktikai megbeszélést tartunk, de aztán kiderül, a berlini falnál vagyunk. Meghagytak egy szeletkét látványosság gyanánt. Kihasználtuk az alkalmat és persze itt is készítettünk jónéhány képet. Vicceset bukósisakban és kevésbé vicceset, amolyan túristásat.

Ezen a napon, minden évben (immár 8. éve) van egy család, akik ugyanazon a helyen, ugyanabban az időben, egy parkban egy kövön készítettnek magunkról egy képet. Eleinte csak ‘ketten’ voltak, a papa a mama és a pocaklakó. A család azóta megnőtt. A kislány megszületett, a mama és a papa is mással él és újabb gyerekek érkezését várják.
Imádom a fantáziadús, romantikus ötleteket. Ezt, ilyennek tartom.
Miután a színfalak mögül részesei lehettünk ennek a történelmi eseménynek, elmentünk sörözni a Práterbe. Ez egy nagyon nagy kerthelyiség, -most hirtelen nem tudom mihez hasonlítani, ekkora területűn még sehol sem voltam- telistele asztalokkal és padokkal, mindenféle korú vendégekkel. Volt sör meg hús és ki tudja még mi. Amit itt tapasztaltam az irigylésreméltó, tanulságos és nagyon de nagyon szimpatikus. Általános jelenség, hogy a gyerekeket viszik magukkal mindenhová.. Ez eddig oké. Itt is volt egy nagy rakás kiskölyök. Rosszalkodtak, felmásztak a bokrokra, szaladgáltak összevissza. Már vártam mikor tűnik fel egy vörösfejű anyuka vagy nemtörődöm apuka és tolja le a gyerekét, hogy ezt nem szabad, azt nem szabad. Ne mássz a bokorra, gyere ide, üljél itt és ne is halljam a hangod. De semmi. A gyerekek játszhattak. A felnőttek pedig beszélgethettek. Senki nem volt idegbeteg. Egy gyereket sem pofoztak fel, de még csak le sem orították a haját. Teljesen nyugiban el volt mindenki egymás mellett. Milyen különös! Miért vártam az idegbeteg reakciót a szülőktől? És miért nem láttam mégsem egyetlen hasonlót sem?

Hazafelé a központi pályaudvar irányába vettük az utunkat. Ez a környék itt nagyon szpészi (lsd: űrbéli, modern, stb..) . Mesterségesen kialakítottak itt egy csatornát a Spree folyóból, (ez olyan mintha a Dunából a parlamentet körbevennék a másik oldalán is – ami energetikailag mindenképp jobb volna, mint a jelenlegi állapot..) szabályozzák a vízszintet és rendesen van rajta hajóforgalom, bár valószínűleg csak túristás.

Bementem egy jó kis kínai boltba -céllal mentem direkt oda, SW mondta, hogy remek flik-flak papucsot lehet ott kapni 12 euroért.- Nagyon fura volt a bejárati ajtja az üzletnek. Ilyen teliajtó, üveg nélkül. Hirtelen nem tudtam bemenjek e rajta, vagy ne. Persze bementem. Belül már teljesen normális és szokványos kínai bolt volt szerencsehozó mozgóskezű cicával, mázos edényekkel, festett legyezőkkel. Végre megtaláltam a papucsot. Tényleg nagyon remekül nézett ki, és az illata.. Hmmm. Fahéjból van a talprésze, nagyon kényelmes. Azt mondta a kinai eladóbácsi, hogy ez a termék very famous most, ma már eladott 5-öt. Mindenki ezt veszi :) Naná,-gondoltam- ez a legjobb cucc a boltban.
Ajánlottak még a környéken egy indiai boltot is, elmentem oda is. Nagyon cuki kis bolt volt, nagyon jó füstölő illattal, sok nagy párnával, textilekkel. Megláttam valami nagyon cute dolgot, amit azonnal meg is kellett vennem ajándékba. De nem mondom meg mi az, mert akkor nem lesz meglepetés azoknak, akiknek vettem. Kicsi szuvenyiru, én örülnék ha ilyet kapnék. :)
Útközben megláttam ezt az iyengar yoga központot, és annyira megtetszett, hogy lefényképeztem a kirakatát.

Visszasétáltam a fiúkhoz, akik közben kitalálták, hogy béreljünk motort a hétvégére és menjünk minden felé. És a munka? -kérdeztem. Hát majd éjszaka dolgozunk, nappal meg motorozunk. -mondták. Hát jó. Gondoltam. SW-nak van mocija, egy Suzuki Burgman ez egy nagy robogó. Nekünk meg lett egy Suzuki Banditunk egész addig amíg itt vagyuk. Elmentünk pár utcával arrébb enni, -persze motorokkal. Gyanítom mostmár mindenhová avval fogunk menni:)- ahol az étlapot svajci németul írták. Van egyátalán ilyen? No mindegy. Tökre nem tudtam, milyen kaját rendeljek,baromira nem értettem mi van a papírra írva, mi a választék. A helyi barátaink kisegítettek, így sikerült választani ezt a nagyon furcsa nevű, fasírtra emlékeztő kaját. Az étterem mellett közvetlenül egy nagy park volt, -természetesen- egy nagy rakás ember ihent a fűben csak úgy. Szóval nem volt semmilyen rendezvény vagy ilyesmi. Itt tök természetes a fűben pihenni akármikor, bárminemű indok nélkül. Szörnyen laza :)

Nem elégedtünk meg a rövid motorozással és elmentünk kicsit messzebbre, egy tóhoz, ahol a part homokkal volt felszórva. Kicsit hasonlított a feneketlen tóhoz, csak kicsit nagyobb területű volt és emberek úsztak a vízben. Több helyről szólt a zene, leültünk egy jó kis capucchinóra. Már egész jól megy a német nyelv, simán elmegyek helyi bevándorlónak :) hála a sok zátájnc és ertéel nézésnek. A fürdéshez már lehült az idő és nem is úgy készültünk, de talán holnap visszajövünk ide fürdőzni, mert Maria szerint a víz isteni finom.

Még ezek után sem akaródzott hazamenni, és amúgy is hívtak minket valami megnyitóra, úgyhogy elkanyarodtunk megnézni és kultúrálódni. Egy nagyon fura helyre érkeztünk, olyan volt kívülről mint egy sima bolt. Viszont ahogy közelebb mentem, szörnyű éneklést hallottam német nyelven -a tegnapi előzenekar óta nem akarok ilyet hallani.- Emberek ültek bennt a földön áhitattal és érdeklődéssel az arcukon. Fényképek voltak a falon, ebből sikerült rájönnöm, hogy ez lehet az ünneplés apropója. A múvészt nem sikerült felismernem, de az rövid időn belül feltűnt, hogy itt nem mindenki az aminek látszik. Férfiak vettek körül nőnek öltözve, sminkben. A képeken is férfiak voltak parókában, némelyikük meztelenül, kisminkelve. Még sohasem láttam transzvesztitát levetkőzve. De most igen. Kicsit meglepő volt az összkép, de volt a képeken egy személy, aki eléggé megkapó volt a maga természetességében.

Féltátott szájjal kimentem a levegőre. No nem volt oly nagy a döbbenetem, voltam bulizni régebben a Capellában, és nagyon klassz volt. Azt éreztem, hogy egyesek ebből a világból sokkal sokkal nyitottabak nálunk, felvállalják önmagukat. Főleg az a férfi a képen parókában és egyszál pöcsben.
Kinnt álldogált pár “lány”, én pedig kiváncsiságot éreztem feléjük. Szerettem volna velük beszélgetni és egy fotót a blogomba, de elég hamar elbátortalanodtam. Leguggoltam Mariahoz, és elmondtam neki mik a terveim. Bevallom kicsit abban reménykedvem bevállalja helyettem a szereplést -mégiscsak szinésznő :)- és nekem majd csak mosolyogni kell a képen. De csalódnom kellett. Annyit mondott, DO IT! Basszus. Oké. Kell a téma a blogba. Akkor összekapom magam. Nagylevegő, hátra arc és.. Hello Girls! Széles mosoly. Bocsika, de ha lehetséges szeretnék veletek készíteni egy képet. Sure!- mondták. Rajta hát. Klikk és oké. Kép megvan.

Akkor most jöhet a dumcsi. Hárman álltak velem szemben. Az egyikük folyton szipogott és akár lány is lehetett volna, csak a haján látszódott, hogy nem igazi. A másik, tőlem balra nem annyira csípett engem, de ez nem igazán érdekelt, mert a velem szemben álló barna, magas, szépszemű férfi női lélekkel szívesen beszélgetett velem. Nagyon komálták az individumos pólóm, amiről elmondtam nekik hogy mi merre hogy. Ők is elmondták, hogy mit keresnek itt. Kiderült, hogy a kedvenc travim az a férfibőrbe bújt női lélek, akit a képeken is megcsodálhattam meztelenül. Nagyon bevállalósok voltak, exibicionisták. Zsa zsa -my favorite- meg is invitált a másnapi fellépesükre. Kérdeztem tőle, hogy van e párja, de mondta hogy nincs. Viszont a tarot megmonta, hogy augusztusban találkozni fog az ő igazijával. Zsa zsa! You are so cool! A big cheers for you found your partner in august!

Pár perc után éreztem, hogy oké ennyi elég volt, beengetek egy picit a privát szférájukba így idegenként, de most már ideje mennem. Megköszöntem Zsa zsanak, hogy ilyen nyitott volt velem, dobtunk meg egy-egy puszit a levegőbe es pá. Baromi elégedett voltam és vagyok magammal, hogy sikerült megnyílnom egy pár percre egy számomra zárt világnak.

Itt nincsen dolgom. Nekik nem tudok miben segíteni. Ők jól vannak. Persze azért később kiderült, itt is mindenkinek megvan a maga problémája, de ez más szinten probléma, mint a mi gondjaink otthon. Itt nem azon az szinten stresszesek az emberek. Furcsa érzés volt nagyon. Körülöttem békés emberek, én meg nagyon ideges voltam. Otthon ez pont fordítva szokott lenni. Én békés vagyok, a többiek meg stresszesek. Rájöttem, ez a küldetésem. Hiába van itt a sokkal több fizetőképes kereslet, nekem otthon van dolgom. Ott, ahol az emberek idegesek, feszültek és mutatni kell nekik a kiutat.

Beszélgettem egy jót az ideiglenes lakótársammal, aki elmesélte, hogy napi 4-5 órát dolgozik egy restaurantban ebből itt simán megél. Pszichológiát tanul az egyetemen, és keveset alszik. Negyedik éve él Berlinben, évente csak 3-4szer jár haza, de itt jobbnak látja a lehetőségeket, tehát marad. Később megérkezett a főbérlőnk is, (aki forgatókönyveket is ír) alátámasztotta az eddig felállított képemet Berlinről. Ami nagyon érdekes volt, -persze nagyrészt az energiákról és a lelkiállapotokról beszélgettünk- hogy a Hellinger-féle családállítást használják forgatókönyvek írása közben. Ez nagyon jó megközelítés szerintem, így beépíteni a napi munkába ezt a módszert.

Estére teljesen helyrejött a lelkivilágom. Ez nagyon szerencsés is, hiszen mentünk a koncertre. Egy régi motorszervíz lett átalakítva szórakozóhellyé, bárpulttal, színpaddal és dj hellyel. Elég sokan érkeztek. Volt egy előzenekar, akik tulképp a RotFront tagjai voltak. Nem akarok semmi rosszat mondani, de nekem baromira nem tetszettek. A zene jó volt, de a szövegek.. Plusz az énekes-tangoharmonikás egy őrült. Komolyan mondom nem mertem nem tapsolni. Direkt mozgattam a lábamat az ütemre, nehogy észrevegye az iszonyatot az arcomon és kinyiffantson. :) Egy óra kínszenvedés után szerencsére megkezdődött a koncert, amire vártunk.

A zenekart ketten (Simon es Jurij) találták ki ‘véletlenül’, mikor találkoztak egy Russhion Discoban. Elkezdtek együtt zenélni es további embereket keresni, akik hangszereken játszanak. A banda egyik tagja sem berlini születésű, de mind itt élnek és mind más-más nyelveken beszélnek. Némelyikük egész halványan tud csak németül, de a zene nyelvén tökéletesen megértik egymást. Számaik is több nyelven íródnak . Többnyire oroszul és magyarul. A stílus, amit játszanak besorolhatatlan az általam ismert zenei műfajokba. Ők úgy nevezik, Emigrantski Raggamuffin Style!

Tök jó volt a hangulat. Nem is csoda, hiszen 10 zenész volt a színpadon, ennyien azért elég sok energiát tudnak mozgatni. A közönségben rengeteg volt a magyar. Ittuk a söröket és táncoltunk. Iszonyatosan izzasztó buli volt. :) A félidő előtt megérkezett a csapat hölgy énekese is, GD, akinek nagyon nagyon örültek és valóban, kellett az ő energiája is a jó zenéhez.

Hazafelé úton egy kisebb csapat helyi fiatal haladt előttünk. A egyikük gitározott, a többiek énekeltek. Elég kellemes volt a menet. Végiggondoltam a napom. Eszembe jutott, hogy reggel hogy éreztem magam, és összevetettem most hogy érzem. Egyszerűen újra nyugodt voltam, és ehhez az kellett, hogy tisztán lassam, érzékeljem a helyem a világban.

Később elindultunk megnézni a zoo-t és benne Knut macit, de sajnos elég későn értünk oda, zárás előtt egy órával már nem akartuk kifizetni a 11euros belépőt. A híres maci olyannyira felkapott, hogy csak egy-egy órás látogatási ideje van, és mi nem abban az órában voltunk ott. Én azért megsimogathattam Őt, igaz csak az állatkert előtti plakáton. :) Érdekesség, hogy az említett hely a Budapester stasse-n van, azon belül is az Olof-Palme Platz-on épp úgy, mint otthon.

Céltalan csalinkázásba kezdtünk a városban, ahol belefutottunk egy Erotik-muzeumba. Néhány pillanat tétova a bejárat előtt, -nem igazán tudtam, mire számítsak- majd bemerészkedtünk. Meglepően sokan sokan voltak odabennt, főleg férfiak és néhány párocska. Ez tulképp egy sima szex-shop volt megannyi vibrátor, hatalmas erotikus ruha, pornófilm, disznóújság, kombinált műp¤¤a és műsegg választékkal. És vajon mit rejt a fekete zacskó?

További kujtorgás az utcákon, néhány fotó itt-ott. Igazából nem tudom hol voltunk, nem néztem meg az utcatáblát, de teljesen olyan volt, mint a Váci utca. Volt vízesés rengeteg emberrel, szineshajú punkokkal és egy művészemberrel, aki egy újságból kitépett papír alapján, krétával rajzolt a betonra Knut-ot. Arrébb volt egy szobor, ami acélrudakból készült és szálanként volt összeforrasztva. Elég jól nézett ki, modern cucc, ami érdekes jelképe az összetartozásnak. Legalábbis én így értelmeztem. Mivel sehol a környéken nem találtunk szimpatikus ebédelő helyet, ezért felpattantunk a legközelebbi u-bahnra, (újabb jó pont a helyi metróhálózatnak, hogy olyannyira beszövi a várost, hogy szinte képtelenség eltévedni és eléggé gyorsan el lehet jutni a-ból b-be) és hazafelé vettük az irányt. Az egyik megállónál zenészek szálltak fel a járatra és valami ismerős számot játszottak, (már nem emlékszem mi volt az, de jól szólt.) Gitárral és klarinéttal szórakoztatták az utazóközönséget, akik a szám végén megtapsolták őket és némi euroval jutalmazták, mint ahogy én is.

Sajnos időközben az 1 euros gyrosos megszűnt itt a környéken, ezért bementünk a legközelebbi kerthelyiségbe, ami az utunkba esett. Itt színes padok, homokos talaj, kedves felszolgáló, falfirkák, és tök vega kaja fogadott minket. Hamár vega, gondoltam legalább iszom egy kis sört, valami azért mégiscsak kell, ami erőt ad :) A kaja elég finom volt, bár a hús azért bevallom hiányzott belőle. A pincérnek megdícsértem, mondtam, hogy “Zupakúl”, aki ennek látszólag rettenetesen megörült. :)

A fellegek közt már sokkal jobban éreztem magam, nem is beszélve a leszállás utáni pillanatokról. Egészen megkönnyebbültem. Visszatért belém az élet és vele együtt a kalandvágy is. Ez végigkísérte az egész napom. Rendben összekaptuk a csomagjainkat és kikászálódtunk a reptérről. A városba vezető út eleinte nem sokkal különbözött az otthoni körülményektől. Hőség, útlezárás, pötyörgés, szomjúság. 10-20 perc után végre nekilódultunk és az ablakon ömlött be a finom, frissítő, forró levegő. Az út mentén láttam régebbi panelt, újabb panelt, gyönyörű platánsort, majd egyre nagyobb és nagyobb épületeket. Megérkeztünk a szálláshelyünkre. A harmadik emeletnél tartottam a tatyómmal és a fájós hátammal, amikor abban kezdtem reménykedni, lassan azért felérünk a legfelső emeletre. Pár-sok lépcsővel később ez meg is történt. A lakásban a nagyszoba a miénk, minden normális és használható. Egyelőre csak lezuhatam az ágyikóba és aludtam egy cseppet. Fél óra szundikálás után, nekiindultunk WS irodájának, ami későbbi bázisunk is lesz. Itt egyrakáson van több magyar, szeretik, keresik egymás társaságát. Vannak persze helyiek is, akikkel remekül lehet angolul is csevegni. Újfent kiderült számomra, egész jól értek angolul, -azért ennyi év tanulgatás után ez el is várható- viszont kicsit nehezen beszélek. Egyelőre. De gyakorlat teszi a mestert..

Benyomtunk egy hatalmas olasz pizzát egy olyan helyen, ahol igazi olasz punkok a felszolgálók, utána pici szieszta egy közeli parkban, majd irány az Alexanderplatze. Hajrá U Bahn, (lsd. metró) ami a várakozásaimhoz képest nem egy nagy szám. Nagyon pontosan jár, de a budapesti felújított metróállomások sokkal csilivilibbek. Szerintem. A Platzon minden és mindenki, villamos, emberek, bicajosok (merthogy belőlük rengeteg van!) keresztül-kasul közlekednek. Elég funny. :) A környéken és úgy általában egész Berlinben, -már amit eddig láttam belőle- felújítanak valamit. Utakat, épületeket.. Az autós forgalom egyébként nem túl nagy. Ennek és a rengeteg zöld területnek köszönhetően a levegő elég tiszta és hallani a madárcsicsergést!
Felmentünk a tv toronyba ami alulról nagyon klasszul néz ki. A belső lifttel kb 1 perc alatt felértünk 203 m magasságba. Egy nagy ablakos buborékba érkeztünk. Eleinte nagyon rémisztő volt közel merészkednem az ablakokhoz, mert ki tudja miért, tériszonyom van. A kilátás egyébként leírhatatlanul magávalragadó. Ehhez az elragadtatáshoz azért nekem szükségem volt jónéhány percre és egy telecaféra, (ezt itt a buborékban lehet elfogyasztani) plusz, hogy megszokjam azt az instabil érzést, ami a bubiban elfogott. Elvileg még forog is, ami annyira nem volt érzékelhető. Inkább csak az imbolygás. De nagyon klassz volt amikor már tudtam élvezni.

Napijegyet vettünk a tömegközlekedési eszközökre , amit ki is szerettünk volna használni, ezért felpattantunk a 100-as buszra. Ez egy emeletes helyi körjárat, (?) és megáll egy csomó látványosságnál. Mentünk vele egy kört, persze a felső szinten utaztunk. Nagyon jó lenne ilyen busz otthonra is. A túristák nagy része kihasználja ezt a lehetőséget és ebből a magasságból szemlélve, lenyűgöző látványt nyújtott a nyüzsgő város. Rengeteg volt a látnivaló, egy idő után -a korai kelés miatt is- már alig bírtam befogadni az élményanyagot. Néha már csak annyi jött ki a számon, hogy “Hű.. ez is de szuper!” ;)
Hihetetlen, hogy ebben a nagyvárosban, amire történelmi szinten oly sok minden rányomja a bélyegét, ilyen jól megférnek egymás mellet a különböző korú, stílusú épületek és emberek egyaránt. Az utcák tiszták, de nem tisztábbak, mint otthon Buda. Az Alexanderplatz kicsit olyan, mint a Keleti környéke, hontalanok nélkül. Persze ez azért jókora túlzás, de nem olyan gáz Budapest innen nézve, mint onnan. Az emberek itt jóságosak, nagyon nagyon nyitottak és egyátalán nem mogorvák. Ezen a téren érezhető a különbség igazán! Úgy érzem a politikai irányítottságunk, és a bezárkózós, befordulós, egymást nem annyira segítős hozzáállásunk, alapvetően panaszmuki lelkületünk miatt tart ott Magyarország, ahol tart.