A jövőm döntésről döntésre változik, de vajon mennyire van beleszólásom a jövőmbe azután, hogy hallottam “milyennek kéne lennem”? Feltételezve, hogy az a legoptimálisabb út a számomra.

Elég nagy forgalmat generált az elmúlt hónapokban a Bangalore-os hír.

Sok kérdés merül fel bennem ezek kapcsán, hogy vajon szeretném-e tudni, mit írnak rólam.
A múltamról azért kell beszélniük, hogy egyfajta hitelességet nyújtsanak. Bizony ez vagyok én, ezek történtek velem, ezek határoznak meg, tehát a jövő ilyetén módon is az enyém.

Elveszi-e a varázsát a videokonferencia lehetőség, illetve van-e köze a 2012-es változásoknak ahhoz hogy most ilyen módon elérhetőbbé teszik számunkra ezt az információt? Úgy gondolom: Igen, feltétlenül.

Kire hogy hatnak ezek a jövendölések?
Engem például nagyban meghatároznak…

Onnantól kezdve, hogy hallottam milyen jövő vár rám, többféleképpen is reagálhatook.

Például egyfajta kényszer lesz bennem úrrá. Nekem így, vagy úgy kellene tennem, ezt az utat kell járnom, hisz ez van megírva nekem. Az egész dolog inkább a frusztrációm erősíti…
..vagy egész egyszerűen megtáltsodom. Az én erkölcsi morálomra van bízva, hogy hogyan élem meg a hirtelen kapott jövőképet. Hogyan járom ki azt az utat, azokat az irányvonalakat. Hány emberen lépek át, hogy megvalósítsam azokat.
Tegyük fel, hogy a legjobb szándékkal kapjuk ezeket az információkat az eljövendő életünkről.. Valamiféle pozitiv életképet sugallnak. De változásokról, változtatásokról biztosan regélnek, hisz kicsi az esélye, hogy mind akikről a jövendölés szól, éppen azt az utat járják éppen most is, mint ami számukra le van róva..

A tv-s riportban látható Tamás példája éppen ezt erősiti bennünk.. Ő egy olyan spiriutális beállitottságú jótét figura, aki előtte is arra volt programozva, hogy emberek szemét nyitogassa, segítse őket a maga eszközeivel.
Vajon ha készhezkapnám az én pálmalevelem miben erősitene meg? Elképzelhető, hogy abban, mint Tamást. Segíteni, támogatni az embereket a magam eszközeivel. Adna nekem annyi erőt ez a történés ahhoz, hogy megvalósitsam azokat a dolgokat, amik meg vannak irva eleve, de még nem tettem meg bátroság, gyávaság, lustaság stb okán,,,?

Bevallom, amikor bárminemű jövőkép keresésbe torkolltam, valahogy a megszerzett információk mindig inkább keretek közé szorítottak. Előbb vagy utóbb kényszernek kezdtem megélni azokat, és nem a megtáltosodást inkább a leállást erősitette bennem. Valamiért ilyen a habitusom és ezt választottam. Teljesen személyfüggő kire hogy hatnak ezek a dolgok.
A sokadik jövőkép után nemrégiben úgy döntöttem, többet nem szeretnék tudni a jövőmről. Legalábbis, ha a pálmaleveleken szerepel a nevem., akkor más módot kell találniuk, hogy hozzám eljusson. Kutatni egyelőre nem kívánom. :)

(Darnel Krisztián)

Pontosan ez az utolsó mondat az, amiről korábban elfelejtkeztem. Így lehetséges az, hogy az egyik féle fájdalmat, -mégpedig azt, amit másoknak okoztam- befelé fordítottam. Magam felé. A szerveim felé. Ennek természetesen fizikai tünet lett az eredménye. Felfigyeltem rá. Konkrétan a fájdalomra, majd kineziológussal és egy jó kis elvonulás táborral kielemeztem/feldolgoztam azt.

Érdekes pedig, hogy én sokszor szenvedek különböző bűntudattól. Ezt-vagy-azt nem tettem meg, nem mondtam ki, vagy éppen kimondtam, de talán nem kellett volna.

És mégis, sohasem jutott eszembe, hogy maradtak olyanok a múltamból, akiktől bocsánatot kellene kérnem.

Jól működő önsajnáló rendszerem főleg azokat a fájdalmakat helyezte fókuszba, amiket én szenvedtem el másoktól. Amik miatt én érezhetek utálatot, haragot vagy éppen apátiát.

A gyógyulás szempontjából mindkét fájdalomtípussal dolgoznom kellett.

Egyik sem volt könnyebb a másiknál. Most viszont jobban érzem magam a káoszomban.
Igen, tényleg ezt írtam. Káoszom. Mert van olyanom. De nem azonosulok vele. Csak van. És kész.
Mint ahogy vannak fentek és lentek is. Az egész  csak viszonyulás és önismeret kérdése.

Te számba vetted már, hogy kinek okoztál fájdalmat?
És azt is, hogy neked mi okozott fájdalmat?
Mire jutottál?

Ez a két szeretet minőség bizony teljességgel különböző lehet.

Az a helyzet, hogy belébújtam édesanyámba, (és édesapámba is) megnéztem mit érzett Ő. Hogyan szeretett Ő. És milyen tökéletesen is csinálta.
S mégis, mégis, így sok év távlatából azt mondom, másképp igényeltem volna. Nem hálátlanság ez! Egész egyszerűen mindenki más minőségű szeretet igényel, és nem biztos, hogy ahogy én szeretlek téged, az éppen ugyanaz a szeretet minőség, mint ahogy az te igényled.

Az emberek sérülnek gyerekkorban. Megannyiszor, megannyi módon. Ember legyen a talpán, aki mégis nyílt szívű, kedves, önmagával és a világgal elégedett felnőtté képes válni.

szándékosan blokkolom magam annak érdekében, hogy kűzdhessek utána a gondolatokkal megint.így akadályozom magam
most megengedem magamnak hogy azt csinálja a testem amit szeretne
anélkül hogy gondolnék a következményekre
“milyen hülyén fog az kinézni mikor kimegyek a teraszra jogázni, nyújtózkodni.”
ezért meg sem teszem, húzom az időt, hátha ráfoghatom valamire, hogy végül miért is nem csinálom amit a testem kiván
miért nem figyelek a légzésemre most sem, hogy ezt irom inkább.
nehezemre esik törődni magammal ilyenkor.
..
végül mégis kimentünk Lilivel sétálni
nagyon jó volt
illatos, friss tavasz van kinnt
megpróbáltam járni, gördülni a talpamon
még össze is szedtem a szemetet meg a szennyest, szóval sikerült valamit csinálni
sőt megtaláltam és értékeltem a nap közbeni egyetlen tudatos munkámat
a gyomlálást
amig Lili aludt, gyógyult. a napon
na ennyi
végül csak csináltam valami ÉRTÉKelhetőt.

Van azonban ennek az érmének egy másik oldala is, a spórolás, gatyaösszehúzás nem minden szempontból rossz. Például az utóbbi időben kevesebb papírt használunk. 4 lapon elfér egy korábban 6 oldalas szerződés. A rontott oldalakat összegyűjtjük és firkapapírnak használjuk…stb… ergo kevesebb fa halálozik el.

A szemeteszsákokat összeöntjük, ha nincsenek tele. Feleslegesen nem szennyezzük a  környezetünket zacskókkal.

Ez a szemetelés téma mostanában amúgy is bosszant. Nemrégiben, mikor busszal utaztam, magasabbról nézhettem az útmenti árkokba és bizony megdöbbentő volt a sok szemét, és zacskó, és dzsuva, és flakon plusz állati tetem, amit a 70es út mellett láttam. De ami még ennél is jobban csüggeszt, az a Velencei tó környékén lévő szemét mennyisége. Mindenhol. Vízben, árokban, fára tekeredve.. Lépten-nyomon. Pedig Gárdony nagyon pöpec, tényleg. Jó a polgármester, tesznek, akarnak, beruháznak, építenek, felújítanak, járdát szépítenek, virágot ültetnek és néha szemetet is szednek. De ahogy látom ez nem elég. Sajnos még mindig nem elég kultúrált a magyar, ahhoz hogy észrevegye mit tesz a környezetével.

Itt nem csak az a válság létezik, ami a tévéből folyik. Nem csak a politikai, gazdasági nyomorúság, hanem az a baromi válságos bennünk, hogy ami jó lehetne még arra sem vagyunk figyelemmel. Nem is baj az emberiségnek ha egy kicsit visszamegy bézikbe. Amúgy morálisan.

Eredetileg a fennálló helyzet pozitívumáról akartam írni…

“Miután a pillangó szárnyat bontott,

soha többé nem változhat vissza hernyóvá.”

-C.Wilson-

Saját akaratomból tértem vissza a magyar polgárok dolgos sorába. Igába hajtottam a fejem, mint “gyári” alkalmazott. Eleinte ennek szinte csak jótékony hatását éreztem. Teljesen arányosnak éreztem a munkával eltöltött órák számát, a fizetésemmel. Könnyen, szavakkal, kedvességgel leszereltem a bajos ügyfeleket. Sőt még a kollégáim lelki problémáját is tudtam kezelni, én lehettem a helyi Joshi Bharat. Plusz jól éreztem magam az emberek közt.

Elkövettem azonban egy óóóriási tévedést. Teljes vállszélességgel azonosultam eme világgal.

Egyre több a ledolgozott órák száma, nincs szabad akarat, több teher, felelősség, több kérdőjel, egyre kevesebb elfogadható válasz. Pótolhatóság érzése. Egyre több bőrt lehúznak, s ha ezt felrovom, renitenssé válok, s a válasz egyátalán nem megnyugató, vagy lefogadható számomra: “Örülj, hogy van munkahelyed.”

Hangyányinak érzem magam, vajmi kevés szabadsággal. Mindezzel együtt jár, hogy céljaim kiüresedtek “Úgysincs időm semmire.” Kreativitásom elapadt -karácsony óta egyetlen huzatot varrtam, illetve kb két értékelhető posztot eresztettem ki magamból.- Az agyam kiszívva, a türelmem elfogyott. Esténként elfog a “semmi értelelme érzés”.

Kiút a droid világból

Felül kell emelkednem a helyzeten. Tisztán látnom. Tudom mi mozgatja világunkat. S nem szabad elfelejteni, hogy én a világ boldogabb, fényesebb feléhez tartozom. Ha már feltétlenül címkézni akarom magam. De úgy látom ez szinte elengedhetetlen a mai világban. Tartozni valahová.

Először is meg kell határoznom a céljaim. Miért is vagyok itt. Mi a dolgom. Miket szeretnék elérni. Hogyan is szeretem érezni magam.

Erre a célra létrehoztam egy táblát, amire minden célom, álmom, kívánságom felteszem képek, szövegek, rajzok formájában. Olyan helyen van, ahol mindig láthatom, mikor hazajövök.

Kihagyhatatlan lépés, önmagam helyes értékelése. Droid érzés nem én vagyok. Ami én vagyok, az a kreativitás, öröm, szenvedélyesség, boldogság, játékosság, felelősség, tisztánlátás, megérzés, világosság, segítő kéz, kommunikáció, szeretet.

Nem célom felrúgni a droid világom. Ennek érdekében megkeresem a mókuskerék megmaradt pozitív oldalait. S felhasználom őket arra, hogy szavaimmal segíthessek azoknak, akik nem látják a kiutat.

Megalkottam a belső vezetőm. Teljes, fizikai valóságot adtam neki, hogy mindig itt legyen velem, mindig eszembe juttassa a feladatom, ha épp esetleg elveszteném a fonalat. Ő segít céljaim elérésében, ezt mindig mosolyogva teszi, teljes megértésben, szelíden, nem kényszerítve semmire, meghagyva lelkem szabad akaratát.

Van egy olyan tévhitem, hogy a mai magyarnak mindig kell egy bejelentett állás, mert csak úgy rendes polgár. Az én átmenetemet (droidvilág vs. szeretemvilág) ő adja majd meg nekem. Az új Főnököm. ;)

Kedves szabad akaratú droid társaim, Nektek milyen az ideális munkahely?