Végre, végre, megnyomtam.
A fürdőszoba bútorokat kellett volna megnézegetnem, de a szemem eltévedt, jobban mondva végre rátalált és magától megtalálta a BABABÚTOROK gombot.
Már csodálkoztam, hogy miért van az, hogy csak a kismama ruhák érdekelnek és nem vagyok rákattanva a babaholmikra, mint sok egyidős társam. De most már jó, ennek is eljött az ideje. 4 hónaposak vagyunk.
Ja igen, a többesszám. Nem gondoltam, hogy én is OLYAN leszek, aki képtelen ezentúl csak azt mondani magára, hogy “én”.
“Mi” lettem.
De abban még mindig reménykedek, ha eljön az a kor, nem fogom azt mondani, hogy kakilunk, büfizünk, nyálbuborékot fújunk :) Persze ezek aranyos dolgok, de mindenképpen el kell veszíteni a mamasággal az EGY-séget?
Valami más világba keveredtem. Nem tudom melyik volt az a pillanat, amikor kezdődött, de talán a döntés-kor. Hogy márpedig mi most megkezdjük azt, amit a biosz megkíván. Óra ketyeg, ez itt sors feladat is meg még sokminden egyéb..
BettyBoo barátnőm, azt írta a blogjában egy közös, általam már nem látogatott program sorozatról, hogy LECSATLAKOZTAM.
Kiegészíteném annyival, hogy ugyanebben a pillanatban FELCSATLAKOZTAM egy teljesen más életre, gondolatra, célra, rezgésre.. van még 5 hónapom felkészülni. Mint mikor a bábból pillangó lesz, úgy érzem magam. Személyiségcsere.
“Életünk folyamán kétféle fájdalommal találkozhatunk. Az egyik, amelyet másoknak okozunk. A másik, amelyet elszenvedünk. A kettő mindig arányban van.”
Európai körutazás, avagy mentünk és megnéztük hol, milyen az élet világválság idején. Beültünk a “mi autónkba”, mögékötöttük a “mi motorunkat” és világgá mentünk. Megfigyeltük, külföldön is depressziós nép-e a magyar. Dolgoztunk és jóléreztük magunkat. Máshol. :)
Hol is hagytuk abba? Augusztus végén Barcelonában a Montjuïc-en motorozgattunk. Hmmm, de jó is volt az…
Vagy inkább úgy ahogy te azt gondolod, hogy szeretni kell?